Sokat számít tehát a design, ezen is múlhat, hogy termékünk mennyire lesz sikeres, hiszen tudatosan vagy tudattalanul is a termék minőségére enged következtetni. A megfelelően átgondolt, kidolgozott csomagolás tehát tájékoztat, megkülönböztet, vásárlásra ösztönöz.
Mindamellett, hogy partnereink számára igyekszünk valamennyi iparágban biztosítani a legújabb, legpraktikusabb csomagolóanyagokat az egészen kis darabszámoktól az ipari mennyiségekig, felismertük, hogy ennél már jóval többet kell tennünk, ha maximális elégedettséggel szeretnénk lefedni a piaci igényeket.
Sokak számára jelentett problémát ezidáig, főként kisszériás termékeknél, hogy nem volt kivitelezhető az elképzelt anyag megvalósítása, éppen a kis volumenek miatt. Erre kerestük a megoldást, amit végül legújabb beruházásunk eredményeként egy digitális nyomtatógép megvásárlása jelentett. Lehetőségünk van papírtáskák, tasakok, karton és papír borítékok, valamint hullámkarton termékek számtalan konstrukciójának nyomtatására, amit már 100 darabos mennyiségektől vállalunk. Nem szükséges többezer darabos rendelésekben gondolkozniuk a vevőknek, lehetőségük adódik nem utolsó sorban több grafika kisszériás tesztelésére egy nagyobb beruházás előtt, hisz akkor bizonyosodhatunk meg valójában kreációnk tökéletes mivoltában és hatásosságában, ha kézzel foghatóvá tesszük és kompletten látjuk a végeredményt.
Webshopunkon külön kategóriába soroltuk azon csomagolóanyagainkat, melyeket néhány kattintással megrendelhetnek saját grafikájukkal, fontos azonban, hogy egyedi gyártású anyagok festését éppúgy vállaljuk, mint ezen készletezett tételek esetében.
Nyomdagépünk pályaszélessége 1200mm, tehát ilyen széles termék nyomtatására alkalmas, a nyomtatható grafika maximális szélessége pedig 420mm, a nyomtatófej méretének megfelelően. Hosszirányban a termék teljes felületén végig érhet a grafika, a hosszúságot inkább csak az anyag kezelhetősége befolyásolja, így szerencsére meglehetősen nagy mérettartományban gondolkozhatnak partnereink a csomagolás tervezésekor.
Amennyiben segítségre lenne szüksége elképzelése megvalósításában, vagy az elkészült grafika késztermékre történő szerkesztésében, ebben is segítő kezet nyújtunk Önnek. A megfelelő csomagolóanyag kiválasztásától, megtervezésétől a külcsín véglegesítéséig végig követjük a folyamatot, hogy terméke a lehető legprofibb köntösben, sikeresen vehesse fel a versenyt társaival a boltok polcain.